Vasárnap du. J már nagyon várt. Egyfolytában, gyere már, már mindenki itt van. Akkor kicsit visszaléptem, hogy neeee... meg nem akarok zavarni stb... ő meg: de gyere máááár... Bevallom nagyon izgultam. Ott volt az anyukája pasija, a tesójáék a kislánnyal, vajon mit fognak hozzám szólni, lesz-e kínos csend stb...
A végeredmény, egy közös forrócsokizás, karácsonyi sütivel mindenki az asztal körül és nevetés. Annyira jó volt, annyira meleg, és otthonos. Semmi kínos csend vagy feszítő kérdés.
Aztán a tesója bedobta magát, hogy akkor most nézzünk videót a kicsi Jaco-ról :)) Rengeteg videó közül húztam egyet találomra, amin három éves. Ha éltél még halálosan édes kisfiút, a fekete sok kis göndör hajával, a kerek popsijával a kis picike Jako ahogy fut, ahogy ül a medence szélén és csak a lábát dugja bele alig fél percre :))) Mit sem változott, csak nagyobb lett :)) De a futásától, ahogy szedte a kis lábait elolvadtam és a mai napig, ha eszembe jut csak szivecskék ugrálnak a szemem előtt! Persze eleinte, hogy ne már Miguel... mire a tesója: - miért, ugyanezt csináltad, amikor Irist bemutattam nektek, most te vagy soron :)))
Egyetlen döbbenet ült ki az arcomra... 1990. június... jézus, én akkor már majd 11... ő meg 3, a tesója meg 7...!
J amikor kikísért, mondta hogy már annyira szerette volna hogy itt legyek. Mondom, itt vagyok, látod. Igen, de januárban nem leszel egy hetet... mondom akkor is egy részem örökre itt van veled, a szívem! Erre: és örökké itt is leszel! <3
Tegnap nem volt valami jól. Nagyon felment a láza mire mentem hozzá. Kisebb küzdelemmel, de bevette a gyógyszerét, evett egy fél tányér levest és sikerült álomba simogatni. Mire felébredt, már lejebb ment neki. Azt mondta, hogy olyan jó, hogy így ápolom és vigyázok rá. Du. aztán már nem volt láza, és hála eddig még azt mondja ma sem. Talán túl van a nehezén! Adja az ég. Így is hosszú lesz mire felépül és akkor kezdődhet a menet velem...
No comments:
Post a Comment