Eres todo para mi

Te vagy a nap az én sajátságos egem tetején, szemedből meleg sugarak érintik a testem minden egyes porcikáját. Szeretek a tekintetedben napfürdőzni, símogatsz lágyan, mégis a lelkembe égeted magad, hogy te légy az első gondolatom, miko felébredek és te légy az utolsó mielőtt elalszom! Te vagy a tengerem idelent. Öleléseddel úgy terítesz be, mint a nyári hullámok a felhevűlt testet, és én csukott szemmel ringatózom, ahogy a szíved dobbanását hallgatom. Gyönyörű vagy, gyönyörű a lelked! Szavaim képtelenek leírni, mennyire SZERETLEK!!!

Lost in time

Megint jó régen nem írtam, de… valahogy csak úgy telik az idő.

Panaszkodni nem igazán van kedvem… A második orvos nagyon rendes volt és profi. Bár a felszerelés pont ugyanaz volt, mint egy magyar orvosi rendelőben, és újra megkukkoltak UH-val, és nagy lelkesen mutogatta a pasas a miómámat, amiből én őszinte leszek semmit sem láttam, nekem pont ugyanolyan fekete-fehér volt az a rész, mint a többi. Fogalmam nincsen hogyan tud azon bármit is megállapítani… de komolyan!

Mérges volt a magándokira, minek akart engem MR-re küldeni, mikor ez tök egyértelmű, hogy mióma és meg kell műteni. Hát jó… nincs más választásom… már amennyiben fontos a saját egészségem és akarnék babát is a jövőben.

Eszébe sem jutott, hogy kipakoljon belőlem mindent és ezzel nagy kő esett le a szívemről. Sőt, még ő kérdezte, hogy ugye akarok babát?! mondom: igen! a válasz tömör és egy mosoly kíséretében: Helyes!

Aztán csak annyit mondtak várjak, majd hívnak a kórházból… na azóta is várom azt a hívást…

Néha napján persze azt mondom, hogy most azonnal műtsenek meg, holott bevallom borzalmasan félek az egésztől! De már annyira undorít hogy a hasam nem lapos… hogy időnként az egész szét feszül, ettől kellemetlen (fáj, de nem az az elviselhetetlen), hogy nem tudok esetleg olyan ruhát felvenni, amit szeretnék, vagy takargatom bőszen J előtt…

Múlt héten J Barcelonában dolgozott egész héten. Furcsa volt, hogy nincs itt a közelben, de mégsem jött rám az a hisztérikus kényszeres látni akarom, mint amikor itt van 6 km-rel odébb… Talán mert tudtam, hogy távol van és nem tehetek semmit. Persze minden nap beszéltünk és napközben mondjuk írt pár sort. Szerettem volna utána menni, hogy egy napot együtt töltsünk Barcelonában, mert még sosem voltam. Meg is beszéltük, hogy keresek szállodát, pénteken megyek, és majd szombaton este jövünk haza… Na ebből jól nem lett semmi. Pedig részletes tervet készítettem, hogy mi után mit fogok megnézni (persze csak kívülről, ugyanis döbbenet, de Barcelona majd olyan drága, mint Párizs… 20-30 euró egy belépőért… nekem sok!) De ettől én még nagyon élveztem volna a kirándulást. Meg hogy ketten vagyunk és más levegő. De a kollegája, akit szintén átküldtek oda dolgozni kijelentette, h hozza haza… márpedig a furgon csak két személyes… úgyhogy az utolsó pillanatban a foglalás előtt az álom úgy darabjaira hullott, mint a tükör ami több méter magasról zuhan a földre.

De hamarabb jött pénteken és így este már együtt vacsoráztunk, bámultuk a tévét összebújva. És mivel a héten szabadságon van, így tegnapig minden nap együtt voltunk, ha csak pár órára is. És bezzeg most, hogy egy napja nem láttam rajtam van a hisztérikus állapot…! Hurrá… sztem nekem elmentek otthonról!!

Menny és pokol

A héten egyszerre élem át a mennyet és a poklot…

Mivel kezdjem… a rosszal… talán… A hetem úgy indult, hogy magán kórház, nőgyógyászat sos… tablettát kell váltanom, netán valamit összeszedtem… nem… sokkoló hír 10 percen belül, a legkörültekintőbb vizsgálattal, életem legfigyelmesebb nőgyógyászával (mondjuk annyi pénzért legyen is), közel 7 cm mióma és meg kell műteni, nincs mese. Persze hogy kiborult a bili, de a nővértől az orvosig mind vígasztaltak, hogy minden rendben lesz.

Másnap G elintézte a biztosítást, irány a rendes orvos, mivel az MR-re beutaltak, de azt már képtelen lettem volna kifizetni… Úgyhogy rendes orvos jövőhét csütörtökre beutalt a specialistához, ahol majd kimondják az ítéletet a fejem felett, mikor műtenek, hogyan, hol és a legfontosabb kérdés, hogy megmarad-e a méhem… Egy napig csak sírtam, mostmár csak esténként.

Jako itt van velem, naponta kétszer felhív, ha nem találkozunk. Bátorít, hogy minden rendben lesz, ahogy teszi ezt az a pár ember, akinek fontos vagyok. Nagyon jól esik!!

Szóval a menny az az, hogy Jako itt áll mellettem. Másrészt pedig a születésnapi ajándékom, amit tegnap éjjel adott át, mert nem bírta ki keddig. 

Meg mert elcseszett egy hetem jön, ugyanis G-nek kell a ház és minket a gyerekekkel elküld Santa Polara, az apja házába. Nem, nem örülök… De nem tudok mit tenni.