Love Story
sometimes the best ones are the ones we write ourselves

Friday 22 November 2013

La primera vez que te vi

Ma 1 éve, hogy először megláttuk egymást. Belém égett örökre az a csillogó, mosolygó arc, amivel belépett a kapun. A remegő kezei, amikor a munkalapot lekellett volna tépnie és nem tudta. Istenem, köszönöm!!!!

Tökéletesebb verzióját még nem hallottam ennek a dalnak! Full libabőr és könnyek! 

Wednesday 20 November 2013

No llores precioso

Sokszor van, hogy ami történik abban a pillanatban kellene megörökíteni, mert utólag már nem tudom úgy leírni, hogy az teljese métékben átjöjjön érzelmileg.
Napközben is csak rajta jár az eszem, az együtt eltöltött időnkön, mit mond, mit tesz stb... Ha nézem a képét, ami ott virít a mobilomon, itt a gépemen... csak elmosolyodom, és kényszeresen szeretnék odarohanni és átölelni Őt.
Gyönyörűséges és a lelke még inkább az. Történt, hogy néztük a foci összefoglalót másnap, ahol egy olyan kisfiút mutattak be, aki vak és a testvérével folyton kijár a mérkőzésekre és bár nem a saját szemével, de a testvérén keresztűl lát mégis mindent és szurkol és élvezi. A kedvenc focistája pedig átölelte és ő megtapogathatta, hogy hogyan is néz ki. Én pedig mivel az átlagosnál is érzékenyebb vagyok mostanában elkezdtem sírni, mert ez olyan szép volt. Látni ahogyan ő is élvezi és körülötte a többi szurkoló ahogy ha gól van átölelik stb... J pedig... Édeeeees ne sírjál, rá nézek és csupa könny az arca!!! Ezekben a pillanatokban még inkább azt érzem, hogy nála tökéletesebbet nem is találhatnék a világon!!!
Még azt is imádom benne, hogy bár a házuknál közös gyűjtő van, ő mégis külön szedi az üvegeket és a műanyagot és azt képes elvinni a szelektívbe és nem kidobni a házuk előtt álldogáló mindenesbe.

És van valami, amiről most még nem írok, de ami az eddigi legmeghatóbb perceket hozta számunkra! El sem hiszem, hogy itt vagyunk és ennyire szeretjük egymást!!


Facu... hosszú idő telt el megint, hogy nem találkoztunk személyesen. Az újra együtt élménye tele volt érzésekkel, szeretettel, melegséggel, féltéssel és őszinte, meghitt beszélgetéssel. Látni a legjobb barátodat esetlennek, szomorúnak, betegnek... fájó! Aggódom érte!! Fogtuk egymás kezét és csak beszélt és beszélt. Átölelni egymást és kimondani ölelésben, hogy szeretlek és még jobban szorítani a másikat felemelő érzés. Megígértük, hogy örökké itt leszünk egymás mellett. 

Sunday 17 November 2013

Esta nevando

pero no en mis sueños...

Egy nap alatt betört a tél a nyár után és még ha viccesen is hangzik, hogy 18 fokban szét fagyni készülök, de a tény az tény... :) 

Alig fél órányira pedig a hegyekben havazni kezdett szombatra virradóra. Álltam Jnél a konyhában készítettem a reggelit, amikor kinézek az ablakon és Édeeeeeeeeeeeeeeeeees az ott hóóóóóó??? -Igen... - Juuuuuuuuuuuuuj hóóóóóóóó, menjünk el, én úgy szeretem! - Oké, reggelizünk és menjünk. 
Elvitt hát Ibi-re a hegyekbe, már jó sokan voltak ott. Olyan édesen nem tudnak hóembert építeni. Tapasztgatnak valamit jobbról-balról, ami hát fogalmam sincs mire hasonlít... J pedig: ez mi? -hóember... -Az mi? - Ne mondd, h nem tudod mi az a hóember...?! - de miaaaaaz?... hát... valami ilyesmi... akartam görgetni neki jó nagyot, de sajnos annyira fagyott volt a hó, hogy képtelenség volt. De ez annyira édes, hogy nem tudja mi az a hóember :D És ahogy gázolt térdig a hóban! Nevettünk, dobáltuk egymást és a szűz hóba lépve kívántunk valamit. Jó kis nap volt, szét ázott a cipőnk, de ezen is csak nevettünk.

Vissza úton a hegyekből rálátni az egész partvidékre, gyönyörű látvány. A kocsiban szólt valami régi zene, nagyon lassan haladtunk és hallgattam ahogy büszkeséggel és csodálattal beszél Alicanteról és azt hittem túlcsordul a lelkem!! 

Nélküle pedig olyan fájó lenni már... 

Tuesday 12 November 2013

te prometo un para siempre

11 hónap telt már el együtt és az ő szavaival élve, pedig olyan, mintha az egész csak tegnap lett volna!
Olyan gyorsan repül az idő Vele.

Tegnap újra reggel kórház, vérvétel mizéria... kismillió ember, ájulás, fektetés, kedves orvosok, mindegy túl éltem, igaz kicsit feszített már a második kémcsőnél, de ez is mindig így van. Talán jobb lesz hozzászokni a gondolathoz, hogy többet lesz bennem tű, mint rajtam kívül mostanában. De mindennek jól kell elsülnie, kizárt, hogy rossz történjen velünk. Most, hogy itt vagyunk, egymásra találtunk, egyszerűen nem lehet, hogy elveszítsük egymást.

Annyira aranyos volt, meséltem neki, hogy felvettem reggel azt a pólót, amit az anyukája mosott ki, mert hogy annak olyan Ő illata van és így olyan érzés volt, mintha velem lenne. És nem azt mondta, hogy istenem de kis dili vagy, hanem azt, hogy ez annyira szép és ez neki nagyon nagyon jól esik! Még ez is, mert az én Kincsemnek ilyen gyönyörűséges lelke van! Vagy ahogy ő mondta, nem test vagyok, amelynek lelke van, hanem lélek vagyok, amelynek van egy látható része. :)

Mostanában páran, akikkel egyébként soha sem szoktam beszélni, csak ismerőseim a fészbúk mizérián, szóval megkérdezték, hogy mikor lesz az esküvő és olyan jó, hogy ilyen boldog vagyok. Ez annyira jól esik, hogy így látszik. Esküvő... hm... persze volt, hogy elképzeltem már, hogy ott állunk az oltár előtt, meg hogy mennyivel szebb egy itteni esküvő, valahogy olyan nagyon meghitt az egész ceremónia, de azt hiszem én lennék a legjobban meglepve, ha egyszercsak azt mondaná, hogy légy a feleségem :) És nem csak azért, mert Ő még fiatal, hanem mert bár 11 hónap nem kevés, de nem is sok. 

Elmúlt pénteken volt egy nagyon meghitt pillanatunk. (sok ilyen van, de ez számomra különleges volt). Néztünk egy filmet vacsi közben, ami alapvetően amúgy egy laza kis film volt, és arról szólt, hogy a zenetanárt, aki idős kiakarják rúgni, mert nincs pénz a fizetésére és úgy vannak vele, hogy a zene amúgy sem létfontosságú, egy másik tanár azonban kiáll mellette és hogy majd ő összeszedi a fizetését, csak ne küldjék el, ugyanis pont mesélte neki az idős tanár, hogy annyit vártak már a babára és igaz, hogy már idősek a feleségével, de végre sikerült és gyerekük lesz. És ezen a ponton J szó nélkül megfogta a kezemet és olyan melegséggel szorította meg. Benne volt minden szeretetet, minden odaadása, és az itt vagyok veled és neked is lesz érzése. Egymásra néztünk, ő elmosolyodott, én is és csendesen néztük tovább a filmet. Imádom, amikor szavak nélkül beszél hozzám! 

Boldog 11. hónapot itt is Édes Kincsem!

Sunday 3 November 2013

Estoy cansada pero muy feliz

Nagyon fáradt vagyok mostanában, ezért is van az, hogy nem igazán írok blogot. Hétvégenként Jvel vagyok, elvisz magához és ahogy ő mondja, kitudom iktatni a külvilágot és pihenni, megnyugodni. Vigyáz rám, főz nekem vacsorát, vagy ebédet, vagy épp én neki és persze legalább egy este biztosan valahová elmegyünk vacsorázni, ez a mi ünneplésünk, hogy együtt vagyunk és élvezzük a közösen eltöltött időt. Mostanában ráadásul minden áldott nap tanulnia kell pár órát, úgyhogy még fáradtabb az átlagosnál, de végtelen türelemmel van irántam akkor is, ha én olyan mélyről jövő sírásba fakadok ki, amilyet még soha életében nem hallott és bevallom, belőlem is életemben talán kétszer tört elő. De múlt hét végén kiborultam, annyira nagyon szerettem volna, ha Anyu itt lenne, csak átölelni, beszélgetni, vagy csak úgy... lenni... együtt!
Átölelt, puszilgatott, hogy nyugodjak meg, a fülembe súgta, hogy nagyon szeretlek!
Annyira hálás vagyok neki minden közösen eltöltött percünkért, a türelméért, a törődéséért, a végtelen kedvességéért, ami benne van.
Nagyon szeretjük egymást és csodálatos érzés, amikor a szemembe néz egy kellemes vacsora után, és elmondja, hogy nagyon boldog velem, istenien érezte magát a vacsora alatt és szeretné, ha örökké így lenne és hogy szeret! Egy igazi kincs!