Napok

Már már azt érzem, hogy skizofrén vagyok a hasonlóságok miatt, amiket felfedezek kettőnkben 

Legutóbb ilyen volt, amikor arról meséltem, hogy a gyerekeknek mesét olvastam fel elalvás előtt és Pablo a jobb oldalamnak dőlt, Luis pedig ahogy Jaco szokott rám vetette magát, a feje a szivem felett és a kis kezével pedig a combom simogatta, ettől persze totál elolvadtam, annyira nagyon imádom!!! Mindig bújik, mindig simogat, mindig játszik a hajammal, mindenhova követ, dumál, vicces, szófogadó! Szóval meséltem Jnek ezt és kérdi, hogy mit olvastam fel, mondom az egyik havonta érkező gyerekeknek szóló újságból. Valamire emlékszem gyerekkoromból, hogy volt ilyen Mo.-on is, de nem tudom a nevét… és akkor szóba jött, hogy ki hogyan aludt el. És mondta hogy neki mesét olvastak, de mindig ugyanazt, mert csak egy kedvenc meséje volt és az nem más, mint a Három Kismalac… és akkor döbbenten, hogy jézus, én azt a mesét imádtam és kívülről tudtam!!! A mai napig emlékszem a könyv zöld színére és a képre a farkassal a házikóval és a három kismalaccal!! Meg azt még korábban mesélte, hogy éjszaka közepén rendszerint átvándorolt az anyukája mellé aludni 

Sajnos keveset láttam az elmúlt két hétben, hol három, hol négy gyerek volt itt velem éjjel-nappal… azt hittem kipurcanok… De legalább tudom, hogy nem akarnék se három, se négy gyereket  )

Elkezdett beszélgetni Adrimmal is, bár elég nagy titok övezi, hogy mit és hogyan  de állítólag örülnöm kell, mert jó…

22-én volt a szülinapja, persze nem tudtuk együtt ünnepelni… de másnap azért elmentünk egyet együtt enni és akkor kapta meg az ajándékát is.

Aztán most szombaton szembesültem azzal, hogy… Facu nem áll szóba velem… de egyszerűen sem időm, sem energiám, sem más nem volt arra, hogy bemenjek hozzá… sajnálom, tényleg… és rosszul esik. Amint volt időm mentem és ezt kaptam… Nem tudom, hogy ezen túl fogunk -e lépni… nem jó érzés!

Ez a hét kicsit nyugodtabb, aztán jövőhéttől megint három hét teljes diliház. Ráadásul még közösen szabira menni sem tudunk… De valahogy majd csak átlendülünk ezen is, hiszen szeretem, nagyon szeretem!!! Így nem lehet probléma!

7!

Amikor vele vagy, minden értelmet nyer. A szíved kalapál, mellette az vagy, aki lenni szeretnél, nem pedig az, aki tényleg vagy. És a gondolat, hogy nélküle éld le az életed, nemcsak kibírhatatlan, hanem elképzelhetetlen.

Temblando

Vasárnap mivel náluk családi bbq volt és késő este ért haza, közben pedig le is merült… szóval mikor hazaért mondta, hogy nagyon szeretne velem lenni és hogy holnap (hétfő) mindenképpen jön.

Egész nap csendes voltam, aztán csak annyit írtam, ha van kedve hozza a fürdőnaciját is, és pancsizunk egy kicsit.

Repült hozzám. Az ajtóban, mielőtt megjelent volna, előre nyújtotta a virágot, amit tépett. Olyan aranyos volt! Kérdi tetszik, tényleg? Mondom igen, nagyon! Gyorsan vízbe is tettem.

És már ott harcoltunk a medencénél, hogy ki dob be kit, vagy ki ránt kit magával  Istenem, ennyit nevetni! Vettem egy felfújhatós karikát, abba bújtunk mind a ketten és így libegtünk, még sütött a nap, de már alacsony szögben érte a medencét, ő a nap felé fordított, és nézte a szemeim, aztán cseréltünk.

Melengető közös zuhi után neki álltam vacsit főzni, amiért ő ismét nagyon hálás volt. És… aztán a kanapén odabújt az ölembe és az az érzés most is itt van velem. Imádom a haját, sűrű, puha és fekete  Ami egyébként tőlem teljesen szokatlan, ugyanis utálom más emberek haját, nem szeretem ha hozzámér és én se akarok hozzányúlni… de az ő haja, az ő fejecskéje, ami egyébként egyszerűen tökéletes forma, szóval állandóan muszáj turnom a haját, simogatni a fejét, puszilgatni, és ő ezt nagyon nagyon szereti! Annyira jó, hogy Ő az aki képes, sőt, imádja hogy órákon át csak simogatom. Nem az a ne birizgálj már, ne nyúlj már a hajamhoz, mit simogatsz stb… nem, Ő egyenesen imádja ezt és ez olyan jóóó!!! Szóval az ölembe bújt, megkérdezte, hogy szereted a hajamat, mondtam nagyoooon!! Mosolyog, felnéz rám, gyönyörű!! Majd egy perc múlva lecsukódik a szeme, a kezei a mellkasán pont úgy ahogy a kisbabák kezei szoktak “ökölben” lenni a fejük mellett, és elalszik, ahogy simogatom és olyan békés, és olyan jó nézni ezt a nyugalmat!

Majd felébred, még kicsit gumicukiért kuncsizik, aztán elmegy  Kifelé felnézünk az égre, sok sok csillag, azt mondja: gyönyörű, de a legszebbik itt van mellettem! <3 és ne olvadjam halálra magam!!!

Su Hermano

Pénteken este átmentem hozzá, gyönyörködött bennem. Kicsit szerettem volna házon kívül lenni, de mivel Ő egész nap távol van kora reggeltől késő estig… megértem, hogy szeretné letenni a popóját a saját kanapéjára és kényelmesen megvacsorázni. Ezért nem szóltam egy szót sem. Bár ő mondta, hogy de szívesen eljön velem, de mondtam nem, nem megértem Őt.

Másnap megreggelizünk, és így bújt hozzám  Hát nem cuki?! Na jó, ezt a szót most biztosan utálná  De akkor is, annyira nagyon imádni való, ahogy bújik, mint a cica!

Majd egymás karjaiban nézünk egy dokumentum filmet (általában azt nézünk, szereti) mikor azt mondja, szerintem itt van a tesóm. Hogy mi??? Mondta neked, hogy jön??? -Nem, nem mondta. Csengetnek… -Jézus.. vajon egyedül jött, vagy a kislánnyal? Odafut az ajtóhoz, tényleg a tesója. Majd a Kislány elkezd sírni, hiszen nagyon szeretik egymást Jvel. Akkor látom megszakad a szíve. Mondom, jó, én gyorsan felöltözöm (pizsibe voltunk). Ok, kísér le… erre a tesója, a barátnője és Iris (a kislányuk) ott ülnek lent és várnak… Atya világ, késő! Ezt már nem lehet letagadni. Odamegyünk, zavart mosoly mindenki arcán. Helló-helló… majd egy szó sem, csak mindenki néz a másikra kínos csendben. J felemeli a kislányt, mondom: -figyu, én megyek… -Ok kikísérlek. Kifelé: Ő a bátyám. -Igen, nagyon helyes!

És a full para, h úristen most mit gondolhatnak rólam, mit beszélhetnek rólam, mert kizárt, hogy nem kérdeztek semmit sem!!

Annyira hülye egy szitu volt… Túl éltük, csak… nem igazán így képzeltem 

Días más felices y los celos

Csodálatos négy napot töltöttünk együtt itt a házban. Csak mi voltunk, a medence, a kert, a napsütés, az óriás tévé. Főztem minden nap valami finomat, amitől ő teljesen odáig volt. Mindig elmondta, hogy: annyira jól főzől. 

Élveztük a csobogást, dobáltuk egymást a vízbe, játszottunk a vizipisztollyal, mint a gyerekek, nevettünk rengeteget!!

Vasárnap délután itt a kanapén összebújva néztünk egy műsort, ami arról szólt, hogy milliárdosok egy hétre úgy élnek, mint a legcsóróbbak. Találniuk kell munkát, meg ahol esetleg meghúzhatják magukat. És az egy hét alatt találkoznak x emberrel, akik ugye szintén szegények, de segítenek mindig rajtuk. És volt egy család, aki az egyik apja-fia milliárdos párost meghívta magukhoz enni, mert megsajnálták őket, és a házukban derült ki, hogy van egy rákos hét éves kislányuk, a másik 9 (egészséges). A két szülő dolgozik, de egyik sem olyan helyen, hogy a biztosításuk fedezné minden költségüket, ezért plusz munkát kell vállaljanak, de közben a kislánnyal is szeretnének ott lenni. És a végén ugye a milliárdosok ezeknek az embereknek pénzt ajándékoznak, amiért segítettek nekik önzetlenül és mert látják, hogy milyen szegénységben élnek stb… És ennek a családnak ajándékoztak ötvenezer dollárt, hogy a kislányuk a legjobb kezelést kaphassa és ők mellette lehessenek. És én csendesen könnyeztem, szép volt, megható, mire egyszercsak J szó szerint sírni kezdett. Annyira, de annyira édes volt!!! Én totál elolvadtam tőle és átöleltem és szorítottam és egyszerre kezdtem sírni a meghatottságtól és attól, hogy ennyire érzékeny! Imádom, minden porcikájában imádom!!!

Majd eltelik fél óra, elveszi a telefonomat az asztalról és elkezdi nézegetni szokásához híven az üzeneteim, a fotókat stb… mire kinyitja a whatsappot Facuval… és elindul a nagy féltékenységi jelenet… mire megkérdem, látsz ott olyat, hogy én akarok tőle valamit? Nem! Én elveszem a telefonod és nézegetem? Nem! Megkérdezem, vagy megnézem miket csetelsz az exeddel? NEM! Pedig rohadtul zavar… mégsem teszem. Kételkedem a szavaidban? Nem! Itt vagyok neked éjjel közepén is bármikor? IGEN! Te vagy velem itt négy napja és éljük meg a legszebbeket? IGEN! Akkor, miért kételkedsz abban, hogy számomra te vagy az egyetlen!? És átölel és elmúlik minden. De ilyenkor bennem mindig eltörik egy darab, hogy miért ennyire féltékeny?! Nem igaz, hogy nem érzi, nem látja, nem tapasztalja, hogy csak Ő és Ő! És ilyenkor persze bizonygatom és mondom és megnyugszik és édes.

Tegnap mikor vacsorázni mentünk és én csak beszéltem és beszéltem… ő nézett rám, csak nézett csendben, mosolyogva, majd a beszéd közben: “Annyira szép vagy!” Ezek a pillanatok aztán bearanyozzák az egész napot!

Szeretlek Gyöngyöm!