My destiny

Itt van Ő, lassan 9 hónapja. Ő az én csodám, gyöngyöm, kishercegem, léleksimogatóm.

Ő jó ideig bár akarta ezt a dolgot, mégis mindig jó rák lévén kifelé hátrált két előre menet között. Persze az oroszlán énje pedig mindig cirógatott. Köztünk hangos szó nem volt sosem, nem hinném, hogy valaha is lehetne. A világ legnyugodtabb embere áll mellettem. Pánikba egyszer esett, bár akkor is próbálta jól titkolni, amikor kiderült, hogy miómám van. Akkor egy napra szét esett kicsit.

A sors akkor tolta elém Őt, amikor én már kezdtem volna feladni. Így Őt kaptam ajándékba és maradtam az utamon. Adott értelmet a hétköznapoknak. Hozott sok mosolyt és végtelen nyugalmat. Persze van benne sok minden más is, de azok mind eltörpülnek, hiszen tökéletes ember nincs, mégha tökéletesnek mondjuk sem. Felszámoltam általa félelmet, aggódalmat, fájdalmat.

Nehezen vedli le rák páncélját, ami nagyon nagyon védelembe burkolja Őt, de apránként sokkal inkább előtérbe került az a kedves, bújós, mégis teli erővel lévő oroszlán, akit én nagyon nagyon szeretek.

És ez a most még kölyök oroszlán azt suttogta a fülembe összebújva az ágyikóján, hogy: “szeretném, ha ezek a karok (közben a karomat átvetette magán) ölelnének egész életemben!” meg még mást is, szépségeset  de annyira azért nem adom ki ám!! 

És ez annyira, boldoggá tett!!

Majd fokozta ezt azzal, hogy tegnap vacsora közben megkérdezte, hogy van Anya. Mondtam, hogy sajnos beteg. Mondta igyon meg egy pohár bort és jobban lesz ez kb. mint nálunk a kupica pálinka mondás. Mondom, de nem szokott inni. Mire Ő: De amikor elveszlek feleségül, akkor azért velem mindenképp innia kell egy pohárral! Mondom: De hát te nem akarsz engem elvenni Kívánok mindenkinek csodálatos hetet!!! Legyetek nagyon boldogok! Adjatok, simogassátok meg a párotok, vegyétek az arcát a kezetekbe, csókoljátok meg, csupán ennyi elég ahhoz, hogy minden gyönyörűséges legyen!!feleségül… mire Ő: … ezt te soha nem tudhatod! És a kezemet a kezébe fogva adott egy puszit az arcomra. Majd a gyűrűsujjam átfogta a két ujjával, hogy ugye ez az? mondom igen… És csak csendben mosollyal ültünk picit tovább.

Ettől aztán elfelejtettem, hogy az antibiotikumtól egyébként halálos kóma vagyok, vagy hogy egyáltalán a vesémnek lehet bármi baja…  )