9!

Annyira jó lett volna együtt ünnepelni és egyáltalán látni Őt... hiszen múlthéten alig pár órát találkoztunk és valahogy ez a hét elején sem volt több és azóta semmi sem. De a sors közbe szólt... ismét... szegény Kincsem elkapott egy vírust és 39 fokos lázzal ért haza a munkából. A tehetetlenség egyszerűen kikészít, hogy nem mehetek oda, nem ápolhatom, nem puszilgathatom és ölelhetem, hogy minél hamarabb meggyógyuljon. :( 

Elszomorított annak a ténye is, hogy így még jó pár napig biztosan nem tudunk találkozni és utána is még tutira gyenge lesz.

A telefonban, amennyira a torka engedte elkezdte mondani: - annyira gyönyörű vagy! Megőrülök érted, halloood... meg-ő-rü-lök ér-ted!! 

- Én is érted Kincsem! És ott vagyok veled és simogatlak és puszilgatlak!

- Annyira jó, hogy itt vagy, olyan megnyugtató Veled. De meleg puszikat kérek, mert nagyon fázom!

- Finom, lágy meleg puszikkal fogsz elaludni a karjaimban!

- Miért olyan jó Veled? 

- Mert mi ketten együtt nagyon jók vagyunk!

- De miért?

- Mert jók vagyunk ;)

- Édeeees... 

És itt könnyek gyűltek a szemembe és rohantam volna hozzá!!!

Később írtam neki egy a kilenc hónapunk alkalmából szóló kis monológot, ami nagyon nagyon tetszett Neki.

Boldog Kilenc Hónapot Kincsem!