Su Hermano

Pénteken este átmentem hozzá, gyönyörködött bennem. Kicsit szerettem volna házon kívül lenni, de mivel Ő egész nap távol van kora reggeltől késő estig… megértem, hogy szeretné letenni a popóját a saját kanapéjára és kényelmesen megvacsorázni. Ezért nem szóltam egy szót sem. Bár ő mondta, hogy de szívesen eljön velem, de mondtam nem, nem megértem Őt.

Másnap megreggelizünk, és így bújt hozzám  Hát nem cuki?! Na jó, ezt a szót most biztosan utálná  De akkor is, annyira nagyon imádni való, ahogy bújik, mint a cica!

Majd egymás karjaiban nézünk egy dokumentum filmet (általában azt nézünk, szereti) mikor azt mondja, szerintem itt van a tesóm. Hogy mi??? Mondta neked, hogy jön??? -Nem, nem mondta. Csengetnek… -Jézus.. vajon egyedül jött, vagy a kislánnyal? Odafut az ajtóhoz, tényleg a tesója. Majd a Kislány elkezd sírni, hiszen nagyon szeretik egymást Jvel. Akkor látom megszakad a szíve. Mondom, jó, én gyorsan felöltözöm (pizsibe voltunk). Ok, kísér le… erre a tesója, a barátnője és Iris (a kislányuk) ott ülnek lent és várnak… Atya világ, késő! Ezt már nem lehet letagadni. Odamegyünk, zavart mosoly mindenki arcán. Helló-helló… majd egy szó sem, csak mindenki néz a másikra kínos csendben. J felemeli a kislányt, mondom: -figyu, én megyek… -Ok kikísérlek. Kifelé: Ő a bátyám. -Igen, nagyon helyes!

És a full para, h úristen most mit gondolhatnak rólam, mit beszélhetnek rólam, mert kizárt, hogy nem kérdeztek semmit sem!!

Annyira hülye egy szitu volt… Túl éltük, csak… nem igazán így képzeltem