Csodálatos négy napot töltöttünk együtt itt a házban. Csak mi voltunk, a medence, a kert, a napsütés, az óriás tévé. Főztem minden nap valami finomat, amitől ő teljesen odáig volt. Mindig elmondta, hogy: annyira jól főzől. 
Élveztük a csobogást, dobáltuk egymást a vízbe, játszottunk a vizipisztollyal, mint a gyerekek, nevettünk rengeteget!!
Vasárnap délután itt a kanapén összebújva néztünk egy műsort, ami arról szólt, hogy milliárdosok egy hétre úgy élnek, mint a legcsóróbbak. Találniuk kell munkát, meg ahol esetleg meghúzhatják magukat. És az egy hét alatt találkoznak x emberrel, akik ugye szintén szegények, de segítenek mindig rajtuk. És volt egy család, aki az egyik apja-fia milliárdos párost meghívta magukhoz enni, mert megsajnálták őket, és a házukban derült ki, hogy van egy rákos hét éves kislányuk, a másik 9 (egészséges). A két szülő dolgozik, de egyik sem olyan helyen, hogy a biztosításuk fedezné minden költségüket, ezért plusz munkát kell vállaljanak, de közben a kislánnyal is szeretnének ott lenni. És a végén ugye a milliárdosok ezeknek az embereknek pénzt ajándékoznak, amiért segítettek nekik önzetlenül és mert látják, hogy milyen szegénységben élnek stb… És ennek a családnak ajándékoztak ötvenezer dollárt, hogy a kislányuk a legjobb kezelést kaphassa és ők mellette lehessenek. És én csendesen könnyeztem, szép volt, megható, mire egyszercsak J szó szerint sírni kezdett. Annyira, de annyira édes volt!!! Én totál elolvadtam tőle és átöleltem és szorítottam és egyszerre kezdtem sírni a meghatottságtól és attól, hogy ennyire érzékeny! Imádom, minden porcikájában imádom!!!
Majd eltelik fél óra, elveszi a telefonomat az asztalról és elkezdi nézegetni szokásához híven az üzeneteim, a fotókat stb… mire kinyitja a whatsappot Facuval… és elindul a nagy féltékenységi jelenet… mire megkérdem, látsz ott olyat, hogy én akarok tőle valamit? Nem! Én elveszem a telefonod és nézegetem? Nem! Megkérdezem, vagy megnézem miket csetelsz az exeddel? NEM! Pedig rohadtul zavar… mégsem teszem. Kételkedem a szavaidban? Nem! Itt vagyok neked éjjel közepén is bármikor? IGEN! Te vagy velem itt négy napja és éljük meg a legszebbeket? IGEN! Akkor, miért kételkedsz abban, hogy számomra te vagy az egyetlen!? És átölel és elmúlik minden. De ilyenkor bennem mindig eltörik egy darab, hogy miért ennyire féltékeny?! Nem igaz, hogy nem érzi, nem látja, nem tapasztalja, hogy csak Ő és Ő! És ilyenkor persze bizonygatom és mondom és megnyugszik és édes.
Tegnap mikor vacsorázni mentünk és én csak beszéltem és beszéltem… ő nézett rám, csak nézett csendben, mosolyogva, majd a beszéd közben: “Annyira szép vagy!” Ezek a pillanatok aztán bearanyozzák az egész napot!
Szeretlek Gyöngyöm!
No comments:
Post a Comment