Te quiero tanto

Itt vagyunk Imádom ezt a képet rólunk, egyáltalán, imádom magunkat így együtt.

Elvitt kirándulni egy tóhoz, aztán a kedvenc sültcsirkés helyére. Beszélgettünk rengeteget. Persze ezek a beszélgetések nem mindig azt hozzák magukkal, amit az ember hallani szeretne… de mindenképpen őszinték és ez jó. Akkor is, ha adott esetben fáj az, amit hallasz.

Én régóta tudom, amit vagy látni vagy sem a képeken… bár  mindenki azt mondja egyáltalán nem látni, sőt… szóval ő fiatalabb, mint én. Bár ez egyikünket sem érdekli 

Nagyon szeretem őt, és szerintem ez mindenki számára teljesen világos.

Tudod… annyi rengeteg közös van bennünk. Ilyen ez a kék és fehér szín is. Vagy hogy a szobájában nincsen csak kislámpa és a nagyban nincsenek égők, mert utálja a fényt  pont mint én!!! Rám eddig ezért azt mondták, hogy vámpír vagyok és mindenki mindig villanyokat kapcsolgatott, amit én nem szeretek… és íme itt van ő és pont úgy nem szereti a fényt, mint én  Pont olyan kék a szobájának a fala, mint az enyém volt, és a szekrénye is, mint az enyém. Hogy a csirke a kedvence sült krumplival. Ezek olyan… aprónak tűnő, mégis tök jó dolgok.

Meg pont azon akadok ki, amilyen én is vagyok… Mert neki is szokása csak úgy eltűnni, nem szólni senkihez, akkor se ha a másik hozzászól, vagy két nappal később válaszolni. Szeret magában lenni, csak úgy elvan, mint én… amikor nem tudod hogyan telt el az idő, csak úgy eltelik és valahogy nem hiányzik semmi. Majd társaságra vágysz, de nyugalomban. hm… tudom, én is ilyen vagyok, mégis ha velem csinálja totál kiakadok… persze magamban… neki erről halvány lila de annyi sincs 

Szombaton megvolt a hozzám hasonlóan viselkedős féltékenységi nagyjelenet is… miszerint: “nem vagyok féltékeny, nem azért kérdezem”… dehogynem azért kérdezed… majd a ne haragudj, hogy nem bíztam meg benned, de jó hogy itt vagy összebújásos dorombolás.

Félelmetes magadra ismerni a másikban  ) Persze türelemmel voltam és mindez egyetlen hangos szó nélkül zajlott közöttünk.

Imádom minden porcikájában!!!