Susy y Jaco

Csütörtök délelőtt volt, ragyogó napsütés, mikor megérkezett. Mosolyogva, pont úgy lépett be a kapun, mint aznap… november 22-én 11 órakor. És pont úgy bámultam rá, mosollyal a szám sarkában. Jó reggelt… jó reggelt szépségem Körbeforgatott kétszer, háromszor és gyönyörködött bennem. Tökéletesnek talál, így, ahogy vagyok. Felbecsülhetetlen a pillantása, a sóhaj, ami ilyenkor elhagyja a mellkasát. Csak mosolygok és még mindig zavarban vagyok, akárhányszor csak megjelenik nálam. Kislányos bájjal és félénkséggel nyúlok a kezei után és vágyom arra, hogy magához szorítson, hogy benne éljek, együtt a szívdobbanásával, miközben megcsókol.

Minden nappal jobban él bennem, minden nappal erősebben vonz magához. Csak azt érzem, hogy Ő… igen… Ő. Feledve minden mást.

Boldoggá tesz!

Feküdtünk az ágyamon, összebújva. Ránéztem és ahogy a két szemembe nézett, ahogy azt mondta… ssshhh ne mondj semmit… a szemeink beszélnek. És mosolygott. Gyönyörű volt. Bámultam és azon merengtem, hogyan tud így csillogni, mint egy gyémánt. Olyan fénye van, olyan… szelíden vad furcsa elegy. Csillog!! Soha senkit nem láttam ilyennek. Van benne valami észveszejtően szépséges. Nem tudok betelni a látványával, nem tudok betelni az érintésével, sem a csókjaival. És ez a hihetetlen gyönyörűséges fény ez belülről árad, a lelke legmélyebb zugából. Szeretem, mikor kinyitja és csak nézhetem, csak csodálhatom és fürödhetek a fényében. Mikor hosszú percekre a száját a számon felejti, csak összeforrva az ajkaink és a testünk minden pici porcikájában. Amikor nem akarsz már soha többé ebből kibújni!!

Nem akarok!! Azt akarom, hogy itt maradj, örökre, velem!!!